Idén 30 éve annak, hogy megismerkedtem Jane Roberts munkásságával (1996-ban), aki egy médium, és a Seth nevű személyiséggel kommunikált 1968 és 1984 között. Seth komplett könyveket diktált le, és ezeken egyetlen javítást sem kellett ejteni. Nem kellett mondatokat átfogalmazni, vagy nyelvtani hibákat javítani. Az átadott anyag több mint 10000 A4-es oldal volt. Az átadott ismeretek teljes komplexitással rendelkeznek, egységesek, logikailag hibátlanok, sehol nincs bennük ellentmondás. A spiritualitástól kezdve a kvantumfizikáig, mindenre kiterjednek. A fizikai világra teljes rálátást biztosítanak. Seth legfontosabb tanítása így hangzik: „Azonos vagyok azzal a valósággal, amelyet megteremtek magamnak.” Seth könyvei után jött egy újabb, csatornázással érkező tudás. Esther Hicks, közvetíti az Ábrahám személyiséget 1985 óta. Aki hallotta azt a kifejezést, hogy a Vonzás törvénye, az már halott Ábrahámról. Aki ismeri a Titok című filmet vagy könyvet, az jó, ha tudja, hogy ez Ábrahámék által átadott anyag, csak éppen a cím félrevezető, mert nincs itt semmiféle titok. Seth és Ábrahámék tanításai teljes összhangban vannak.
Seth és Ábrahámék tudása számomra azonnal érthető és kétséget kizáróan teljes bizonyosság volt, mert miközben olvastam őket, belül tudtam, hogy én ezt mindig is tudtam. Olyan érzés mint amikor keresed a kulcscsomódat és amikor megtalálod akkor az egész történet végig pörög a fejedben, hogy mikor és hogyan került oda.
A tudásuk tehát számomra teljes bizonyosság! Életem bizonyos időszakaiban képes voltam olyan életet élni, ami összhangban van a tudatos teremtéssel, de voltak időszakok amikor engem is elkapott a realista gondolkodásmód, és a túlélő üzemmód. Erős késztetést éreztem van arra, hogy tudásommal másokat segítsek.
Sok módszert megismertem, amelyek fizikálisan, vagy közérzetileg képesek segíteni.
1999 óta foglalkozom Jumeihó masszázzsal,
1998 óta Reikivel, 2010 óta Reiki mester vagyok.
1996-ban Megismertem a Tachyon energia Ezközeit és 2011-ig folyamatosan fejlesztettem az ezközök mennyiségét a mostani szintre.
2011 óta foglalkozom nyirokmasszázzsal is, de ezt csupán szűk körben alkalmazom.
2005-től 7 évig foglalkoztam Nelson biorezonanciás mérésekkel. Amikor a mérés kimutatja, hogy a mért személy jobb felső szemfoga fáj, miközben, csak egy-egy elektróda van a két bokályán, és a két csuklóján, a homlokán pedig egy fejpánt, akkor az ember megbizonyosodik arról, hogy mindennek saját rezgése van a fizikai világban. A mérés még azt is kimutatta, hogy kinek milyen érzelmei vannak.
Sokat foglalkoztam a betegségek lelki okaival azért, hogy rálátásom legyen a lelki folyamatok következményeire.
2018-ban elvégeztem a Théta healing alap tanfolyamát, 2026-ban pedig a haladó tanfolyamot. Ez a módszer szerintem az egyik leghatékonyabb segítség, mert könnyű vele megkeresni a gyökérproblémát, és oldani azt.
Vállalkozásomban Közérzetjavító szolgáltatást, és spiritiszta szolgáltatást végzek. Nem végzek gyógyítói tevékenységet, nem is végezhetek! Nem diagnosztizálok! Szolgáltatásaim nem helyettesítik az orvosi ellátást vagy gyógyszeres kezelést.
Amennyiben a hozzám fordulók egészségük javulását tapasztalják, az csak azért lehetséges, mert csupán egyetlen gyógymód létezik, ez pedig az öngyógyítás, amihez igyekszek értékes módon segítséget nyújtani!
Az Egészség szó az egészből származik, és szorosan összefügg a teljességünkkel, így a lelki folyamatainkkal, közérzetünkkel.