Kedvenc idézeteim.

„Azonos vagyok azzal a valósággal, amelyet megteremtek magamnak.”   /Seth/

„A szenvedésre csak addig van szükséged ameddig rá nem jössz, hogy semmi szükséged nincs rá”
/E Tolle/

„Miközben céljaink érdekében munkálkodunk, felismerjük, hogy ragyogva fénylő ösvények vagyunk, amelyet mások is használhatnak” /Seth/

„Az élet alapja a szabadság, következménye a fejlődés, és célja az öröm” /Ábrahám – Hicks/

„Sokan azzal a váddal illetnek minket, hogy az önzést tanítjuk, és ezt mi nem is tagadjuk, de mindaddig amig nem az a legfontosabb szándékod, hogy te jól érezd magad, egyébként sem vagy hasznára senkinek” /Ábrahám-Hicks/

„A boldog élet kulcsa, az akarattal irányított gondolat” /Ábrahám-Hicks/

„Akarom és megengedem, tehát létezik” /Ábrahám-Hicks/

„A fán ülő madár sohasem fél attól, hogy letörik az ág, mert ő nem az ágban bízik, hanem a saját szárnyaiban!”  /Billy Ray Taylor/

„Semmi sem edzi jobban a fókuszod, mint a nehéz emberek és nehéz helyzetek. Ember legyen a talpán, aki romboló körülmények között is képes megtartani a kívánatosra irányuló összpontosítását. Ezek az emberek egy idő után mesterekké válhatnak a területükön.” /Ábrahám-Hicks/

„Arra vágyunk, hogy boldogan legyél az, aki vagy, és boldog legyél azzal, amid van – miközben még többre áhítozol. Ez a teremtés eszményi állapota: Közvetlenül vágyad beteljesülése előtt állsz, lelkesen és derűlátóan, nincs benned türelmetlenség, kétség, nem érzed úgy, hogy méltatlan lennél a dologra, így semmisem tart vissza az elfogadásától – ez a megfontolt teremtés tudományának legtökéletesebb alkalmazása.” /Ábrahám – Hicks/ 

„Csónakod és az Áramlás
Képzeld el, hogy csónakodat behúzott evezőkkel vízre bocsátod, úszol benne a folyón, majd szántszándékkal folyásiránnyal szembe fordítod, és teljes erővel evezni kezdsz az áramlattal szemben. Amikor aztán látunk téged a csónakodban, ahogy erőnek erejével evezel áramlattal szemben, megkérdezzük:
– Mi volna, ha csónakodat folyásirányba fordítanád, és az áramlással együtt haladnál?
– Forduljak folyásirányba? — mondják erre a legtöbben.
– Ó, az Oly nagy lustaságnak tűnik!
– De meddig bírod erővel? – kérdezzük mi.
– Nem is tudom — feleli a többség — de az én kötelességem, vagy felelősségem ezt megoldani.
Majd ha tovább beszélgetnénk, az emberek zöme így folytatná:
– Egyszerűen ezt tesszük itt mindannyian… Így tett az anyám is, és az ő anyja is… Aki csak vitte valamire, szorgalmasan dolgozik az áramlattal szemben… Minden diadalívet és emlékművet azoknak a keményen dolgozó embereknek állítottak, akik elszántan kitartottak az áramlattal szemben.
– Meg különben is – emlékeztetnek bennünket sokszor az emberek -‚ halálunk után még nagyobb a jutalma azoknak, akik ilyen keményen dolgoznak.
Figyelünk benneteket, ahogy egyre hatékonyabban küzdötök az áramlattal. Izmaitok megerősödnek, csónakjaitok egyre áramvonalasabbak, és még jobb evezőket fedeztek fel. És mindig türelmesen meghallgatjuk az áramlattat szembeni evezés általános kérdésének igazolásait különféle változatokban, de aztán minden esetben kifejtjük, hogy szerintünk a következő a legfontosabb dolog, amit fizikai formában élő barátaink valaha is hallhatnak tőlünk: Semmi sincs áramlattal szemben, amit akarsz!  / Ábrahám-Hicks/

„A Forrásod úgy ismer téged, mint a tenyerét. Ismeri az összes vágyadat, a leglényegtelenebbnek tűnő preferenciáidat is. Ezen kívül pontosan tudja, hol tartasz jelenleg a vágyaidhoz képest és minden lehetséges módon küldi neked a jeleket, amelyeket követve eljuthatsz oda, ahol lenni akarsz. Tudja mi hol található, merre menj, hogy útközben is a legnagyobb örömben részesülhess. És folyamatosan küldi a jelzéseket belső inspiráció formájában: ‘itt állj meg, most menj, hívd fel őt, mondd ezt, tedd ezt, stb.’ – érezni fogod a zsigereidben ezeket az iránymutatásokat, mert mindig jól eső érzés tölt el amikor felbukkannak benned. Sokszor azonban figyelmen kívül hagyod őket, mert nem hangolódtál össze Önmagaddal (Forrásoddal). Amikor úgy érzed elvesztél és nem látod a jeleket, az nem azért van mert a Forrásod megtagadja ezeket tőled. Ő folyamatosan sugároz. Ilyenkor az történik, hogy Te, éppen akkor nem vagy fogadóképes állapotban, mert olyan gondolatokat forgatsz a fejedben, amik nem esnek jól. A feladatod tehát nem az, hogy kitaláld, hogyan valósulhatnának meg a vágyaid, hanem az, hogy itt és most fogadóképes, ellenállásmentes állapotba kerülj. A feltétlen támogatás, szeretet, a végtelen energia és erőforrások mindig a rendelkezésedre állnak – csak időnként olyan nézőpontokat választasz, amik miatt nem ismered fel ezeket.” /Ábrahám-Hicks/

„Felejtsd el, hogy bármit is irányíthatsz. A saját testedben végbemenő folyamatoknak sem vagy tudatában, nemhogy irányítani azokat. A tested tudja a dolgát, és nélküled is tökéletesen elboldogul. Észre kell venned, hogy egy olyan Univerzumban élsz, amely messze túlmutat összetettségében és rendezettségében, mint amit eddig gondoltál. Olyan erők alakítják az életedet, amelyek mindennél hatalmasabbak. Engedj el minden irányításra való törekvést! Az egyetlen dolog, amit irányíthatsz: a Forrásoddal való kapcsolat. Ha ezt a kapcsolódást a lényeddé teszed, az Univerzum Erői maguktól a szolgálatodba állnak. Ennek záloga a Kapcsolódás, az elengedettség, az ellazulás, a könnyedség, nem pedig az irányítási kényszer.”  /Ábrahám-Hicks/

„Az Univerzum Törvényei állandóak, kiszámíthatóak és ezért felhasználhatjátok őket a valóságotok tudatos megteremtésére. Az állandó félelem eltűnne belőletek, ha tényleg, mélyen megértenétek ezeket a Törvényeket.” /Ábrahám-Hicks/

„A vágyott valóság megteremtésének egyetlen lehetséges akadálya a jelenlegi valóságra irányított figyelem.” /Ábrahám-Hicks/

„Minden megerősítés (pl. Jólétben élek, egyre egészségesebb vagyok, tudatosan irányítom életemet, stb.) annyit ér amilyen érzés kapcsolódik hozzá, amikor kimondod, leírod vagy gondolsz rá. Ha egy pozitívnak látszó megerősítés rossz érzéseket kelt benned az nem azt jelenti, hogy a megerősítés rossz, csupán annyit, hogy éppen abban a pillanatban nem sok értelme van használni. Minden alkalommal amikor megerősítésekkel dolgozol, figyelj oda, hogy olyanokat válassz, amik valóban jó érzést keltenek. Nem a mennyiség számít. Nem kell papagáj módjára gépiesen ismételgetned a megerősítéseket, ha nem esnek jól – ilyenkor csak magad ellen dolgozol. Bármit is teszel a tudatod hangolása érdekében, éberen figyeld milyen érzést kelt benned! Olyan gyakorlatokat válassz, amik jól esnek itt és most.” /Ábrahám-Hicks/

„Olykor összezavarodhattok amikor a Tudatos Teremtésről beszélünk, mert vannak pillanatok amikor azt mondjuk, hogy legyetek megfontoltabbak a gondolataitokkal, de azt is gyakran hallhatjátok tőlünk, hogy lazítsatok, ne gondolkodjatok túl sokat. Akkor most hogyan működik ez az egész?
Legyek megfontolt teremtő vagy ne? Gondolkodjak vagy ne? Elmagyarázzuk! Nem-fizikai energia vagy, amely tudatának egy részét ebbe az élvonalbeli fizikai világba és testbe vetítette, hogy még változatosabb élettapasztalatokban és választási lehetőségekben legyen része. Élvonalbeli élményeket akartok átélni. Megszülettetek ebbe a testbe, és az életeteket megélve bizonyos dolgokkal találkoztok. Az ellentétekkel teli földi környezet elegendő mozgásteret biztosít a számotokra, hogy eldöntsétek mi az amit akartok. Ezek a preferenciák automatikusan az Örvényeteket gyarapítják. Megéltek egy nem-kívánatos szituációt, és ha nem is mondjátok ki mire vágytok, a Nagyobbik Énetek azonnal megkapja vágyak formájában, hogy mi az, amit akartok. Ha valamiből hiányt szenvedtek természetes módon többre vágytok belőle, ha valaki goromba veletek, azt kívánjátok, hogy kedvesebbek legyenek az emberek; ha ti gonoszkodtok valakivel, a kívánt állapot, hogy ti legyetek megértőbbek. Ahogy haladtok előre az időben az Örvényetek, -amely a nem-fizikai részetek- folyamatosan gyarapodik a napról napra megszületett vágyaitok nyomán. A rezgésekben tehát egy nagyon jól definiált Lényetek létezik, mindazzal a bővülő tapasztalattal amikre valaha vágytatok és vágytok itt a földi életetek során. Mindez tehát már megteremtődött, létezik a rezgésetek valóságában. És itt jön a kérdés, hogy ha már létezik ez a valóság, akkor miért nem kapjátok meg azt a sok mindent amire vágytok? Miért nem vagytok boldogabbak? Miért vagytok összezavarodva? Miért nem érzitek az erőtöket? Azért, mert a figyelmeteket még mindig azokra a körülményekre fordítjátok, amelyekből megszülettek az új vágyak. Amikor nincs pénzetek, az Örvényetekben a hiány mértékének megfelelő ellenpólus halmozódik fel, bőség formájában. De amíg arra fordítjátok a fókuszotokat, hogy nincs pénzetek, semmi nem változik. Ha elengednétek a pénzzel kapcsolatos állandó negatív érzéseket, megjelenne a tapasztalatotokban a pénz is. Térjünk vissza az alapkérdésre! Amikor a vágyatokra gondoltok, forgatókönyvet írtok, megerősítéseket mondotok, vizualizáltok, azt hiszitek, hogy ezek mind azért szükségesek, hogy az Univerzumnak leadjátok a rendelést és úgy érzitek pontosan, lépésről-lépésre kalauzolnotok kell a Világegyetemet, hogy mit kértek tőle! Ezért sokan túl görcsösen próbálnak teremteni és minden gondolatukra igyekeznek odafigyelni. De a Tudatos Teremtés lényege egyáltalán nem ez.
A folyamat úgy néz ki, hogy az Életeteket megélve automatikusan építitek az Örvényeteket, amely tartalmazza az összes vágyatok megvalósulását, egészen az utolsó apróságig, és ha Ti itt és most összhangba hozzátok magatokat ezzel a valósággal, az Örvényetek tartalma érzésekre és fizikai formákra fordítódna le. De látnotok kell, hogy ezt a ‘lefordítást’ Ti végzitek azzal, hogy ellenállásmentes állapotba kerültök. Honnan tudjátok, hogy ellenállásmentesek vagytok? Onnan, hogy jól érzitek magatokat a jelenben. Szoktunk úgy is fogalmazni, hogy minden vágyatok természetes módon, könnyedén, a legnagyobb örömteli cselekedeteitek mentén valósulna meg, ha abbahagynátok az egyetlen dolgot, ami megakadályoz ebben; ez pedig az ellenállásotok. Nem muszáj nagy vehemenciával a vágyaitokra gondolni nap nap után, mintha félnétek attól, hogy valaki elveszi tőletek. Ha soha nem gondolnátok a vágyaitokra, csak simán ellazulnátok a jelenben, az egyénileg meghatározott vágyaitok megvalósulása fokozatosan kibontakozna előttetek. Ezért van az, hogy amikor valaki hatalmas intenzitással vágyik valamire, már-már sóvárog utána, semmi sem történik – mert ellenállással teszi mindezt. Az Érzelmi Vezérlőrendszere közben tudatja vele, hogy a létbe akarja erőltetni a dolgokat. Nincs könnyedség ebben a lelkiállapotban. És ilyenkor az szokott történni, hogy az emberek egyszer csak feladják, mert belefáradtak az iparkodásba és a küzdelembe. De mit is adnak fel? Nem a vágyukat, mert azt fizikai képtelenség feladni – az ott kavarog az Örvényükben, a Forrásenergia pedig egyben tartja őket… akár az idők végezetéig. Akkor tehát mit adnak fel ilyenkor az emberek? Az ellenállásukat! És láss ‘csodát’, amikor az emberek végre elengednek valamit amire már hosszú évek óta vágynak, az nem sokkal utána a legnagyobb erővel és könnyedséggel jelenik meg a tapasztalatukban. Az ellenállás elengedése a kulcs. Az Érzelmi Vezérlőrendszeretek pedig pontosan tudatja veletek, mekkora ellenállás van bennetek egy vággyal, vagy egy bizonyos témával kapcsolatban. Minél kényelmetlenebbül, rosszabbul érzitek magatokat egy vággyal kapcsolatban, annál több bennetek az ellenállás; minél kellemesebb érzéseitek vannak vele kapcsolatban, annál alacsonyabb az ellenállás szintje. Ha stabilan örömöt éreztek a vágyatokra gondolva, az azt jelenti, hogy teljes összhangban vagytok vele és a fizikai megvalósulás gyorsan megtörténik. Összefoglalva tehát, ha mostantól semmi mást nem tennétek, csak élveznétek a Jelent, jól éreznétek magatokat itt és most, a vágyaitok elkezdenének megvalósulni. Ha pedig jól esik a vágyatokra gondolni, gondolhattok rá, de ne érezzétek kötelezőnek, vagy kényszernek, mert a tényleges teremtés nem a gondolataitokkal történik, hanem abban a pillanatban amikor először kibocsátottátok az új vágyat egy nem-kívánatos szituáció közepette. A vágyaitokra való finom fókuszálás és a Jelen Pillanatban átélt elengedettség érzés a vágyaitok fizikai létbe engedésének aktusa. Ekkora ereje van a feltételek nélküli Boldogságnak. Minden a legjobb úton halad, nincs miért aggódnotok, minden rendben van.” /Ábrahám-Hicks/

Esther & Jerry Hicks Kérd és megadatik II.-rész 224-227-ig

  • Elsősorban Rezgésekből álló Lény vagy, és olyan Világegyetemben élsz, amelyet rezgések alkotnak.
  • E Világegyetem rezgéseit tökéletesen uralja a hatalmas Vonzás Törvénye.
  • Folyamatosan rezgések áradnak belőled, és ez mindig is így
  • A Vonzás Törvénye miatt könnyen kialakítod a belőled áradó rezgések szokásait vagy törvényszerűségeit.
  • A körülötted lévő emberek megfigyelése hatással van arra, hogy milyen rezgések áradnak belőled.
  • Saját életed tapasztalatának megfigyelése hatással van a belőled áradó rezgésekre.
  • A legtöbb ember elsősorban a megfigyelt dolgok hatására sugározza rezgéseit.
  • A belőled áradó rezgések határozzák meg, mit vonzói magadhoz.
  • A gondolataid, a belőled sugárzó rezgések és élethelyzeted összhangban állnak egymással.
  • Nem számít, milyen szavakat használsz – „összpontosítok, gondolkozom, emlékezem, tűnődöm, megfigyelek, elképzelek, álmodozom” -, rezgéseket bocsátasz ki, amelyekre a Vonzás Törvénye válaszol.
  • Minél több figyelmet fordítasz egy gondolatra, annál meghatározóbbá válik a rezgésedben.
  • Életed tapasztalata kizárólag a gondolataidról szól.
  • Te teremted meg a saját valóságodat.
  • Amikor figyelsz valamire, működésbe hozod magadban a rezgését.
  • Minél több figyelmet szentelsz egy gondolatnak, annál erősebben jut érvényre a rezgésedben, mígnem idővel meghatározó rezgéssé vagy vonzásod irányultságának egyik uralkodó jellegévé válik.
  • Ezekre a meghatározó rezgésekre épül mindaz, amit átélsz, és minden, ami a meggyőződéseddé válik.
  • A meggyőződés csupán egy gondolat, amely gondolkodásmódod részévé vált.
  • A sok tapasztalat, megfigyelés és gondolat-összpontosítás révén magadhoz vonzód meggyőződésed fizikai világban megnyilvánuló megfelelőjét.
  • Kilencvenkilenc százalékban minden teremtés befejezett, mielőtt megnyilvánult fizikai bizonyítékát látnád.
  • A jövőd ebben a pillanatban is tele van lehetséges megnyilvánulásokkal, amelyek gondolataid nyomán jöttek létre.
  • Sokkal könnyebb rezgésedet kedvezően megváltoztatni, mielőtt valamilyen nem kívánt dolog valósággá válna.
  • Sok dologra vágysz, amelyek különböző mértékben állnak készen arra, hogy megtapasztald  őket, Érzelmi Vezérlőrendszered pedig segít, hogy tovább haladhass feléjük.
  • Meg kell találnod a módját, miként hatástalanítsd azokat a rezgéseket, amelyek nemkívánatos dolgokat vonzanak közeli vagy távoli jövődbe.
  • Egy nemkívánatos rezgés hatástalanítása ugyanaz a folyamat, mint egy kívánatos elindítása.
  • Nem hozhatsz működésbe kívánt és nem kívánt dolgokat egyszerre. Vagy az egyik, vagy a másik kezd működni – érzelmeid pedig világosan megmutatják, hogy melyikre összpontosítasz.
  • Minden utazásnál meg kell határoznod, hogy milyen távol vagy a kívánt helytől, vagyis tudatosítanod kell magadban az érzelmeidet, mert csak akkor haladhatsz célirányosan a kívánt eredmények felé.
  • Fizikai testben összpontosuló, Tiszta, Pozitív Forrásenergia vagy, és az a szándékod, hogy felhasználd az ellentéteket, mert segítenek eldönteni és meghatározni egyéni vonzalmaidat.
  • Ha bármikor, bármilyen dologgal kapcsolatban a legjobb érzést okozó gondolatokat keresed, azzal a pillanatnyi gondolataid és a Forrásod gondolatainak rezgései közötti kapcsolatot javítod.
  • Napi tevékenységeid közben ezért légy tudatában, hogy te teremted meg a saját valóságodat. Érezd a tudatosságodban felszínre törő érzelmeket, és méltányold, hogy milyen hatalmas segítséget jelentenek számodra.
  • Nem számít, hogy jó vagy rossz, gyenge vagy erős érzelem jelenik meg benned, mosolyodj el büszkén, amiért tudatában vagy érzésednek és jelentésének. Nyugtázd, hogy minden rezgés jelzi neked, mennyire vagy összhangban Forrásoddal és vágyaiddal.
  • Nem számít, éppen milyen érzés él benned, légy hálás, amiért tudatában vagy jelenlétének. Tudd, hogy bármikor, bárhol és minden helyzetben választhatsz olyan gondolatokat, amelyek jobb érzést keltenek benned, így javíthatsz éned és Éned rezgéseinek kapcsolatán.
  • Tekintsd magad Energiának.
  • Tekintsd magad a Forrásenergiának.
  • Tudatosítsd e két Energia rezgéseinek a kapcsolatát.
  • Lényed Energiájának a kiegyensúlyozása nem olyasmi, mint egy diploma, amit ha megszerzel, mindörökre a tiéd marad.  Vagy jelen van az adott pillanatban, vagy nincs. Mindig érezheted az összhangot vagy annak hiányát, az egyensúlyt vagy az egyensúlyvesztést, a Kapcsolatodat vagy hiányát, hogy elfogadod vagy elutasítod ezt a Kapcsolatot.
  • Te a Forrásenergia vagy, itt, ebben a fizikai testben, és az a természetes, hogy az élet kellemes legyen számodra.
  • Méltó és becses vagy. Teremtő vagy. És itt vagy, a gondolat Előőrsében, hogy megtapasztald, micsoda öröm meglovagolni a tágulás hullámát, amit ez az örökkévaló élet ígér.
  • Soha nem fejezed be. Soha!
  • Nem ronthatod el az életed, mert soha nem fejezed be

Szeretnénk kifejezni, mekkora becsben tartjuk az életedet. Arra vágyunk, hogy megbékélj a helyzeteddel életed minden területén, annak tudatában, hogy bárhová eljuthatsz, ahová csak kívánsz. Ha haragszol jelenlegi helyzetedre, bűntudatod van, vagy másokat okolsz miatta, a jövőd összességében nem sokat változik majd. Ám ha enyhíted szorongásodat, és megpróbálod csak egy kicsivel is jobban érezni magad, rezgésed változni kezd. A Vonzás Törvénye pedig segít megtartani a lendületet, és rövid idő alatt eljuthatsz oda, ahová szeretnél. /224-227/